Kelt megőrült, és vett egy 80 ezer forintos diktafont. Én persze megértem: instant get a cucc. Egyszer már én is felvettem a wishlistre.
Én a hétvégén a GPS-trackeremmel játszottam, úgyhogy a legfrissebb képeim már szépen geotaggelve vannak. Egyelőre más trükköket még nem csináltam vele. Tök jó fotókezelő progi is érkezett vele a Sonytól. A vasárnap esti lefekvést sikerült is elszúrni a retusálással, Flickrezéssel. (Miután hazaérkezel a képeiddel, fél nap rendbe rakni őket, amire általában este kerül sor…)
Ma érkezett a szerkesztőségbe Samsung Spica, amire nagyon kíváncsi vagyok, de nem valami szexi: vaskos és kicsit fröccsöntött hatású. Elsőre rögtön kölcsön is adtuk egy kolléganőnek, hogy navigáljon vele, remélem, nem borítja árokba Pécsen az Androidos iGo.
Még a hétvégén nyáladzottam egy kicsit okostelefonokra, mert valami lassan már nagyon kéne, de most, hogy pár hónap kihagyás után megint a kezembe került egy iPhone-rokon Touch, ismét úgy vagyok vele, hogy App Store-fasizmus ide vagy oda, eladnám a lelkem egy ilyen cuccért. Amit Steve tud, azt senki más. Bár közben azon gondolkodom, hogy valójában nekem egy iPad kéne, ha tényleg lehet rajta írni is, mert táska meg mindig van nálam, és néha tudósítok. Vagy valami olyasmi. De el tudom képzelni teljesen, hogy ennek a felületén produktív tud lenni az ember. (Lásd lejjebb, hahaha.)
Persze egyelőre kezet ki a biliből. Szekrénysort kellett venni, meg hamarosan a kocsira kell valami upgrade. Kemény az élet.
Amúgy a mai nap nagyon szétesős volt, egy kis pihentető wowozással megfejelve, pedig holnap sok a dolog: Barcampre kell menni. Több liter kávé segíthet majd csak ebben a feladatban, már most úgy érzem.
Ez így persze nagyon vicces, de ki a fene várt egy tényleges termékdemót egy reklámtól? Főleg úgy, hogy az iPad, ha minden igaz, még mindig nincs teljesen készen.
Az iPhone-nal ugyanez volt.
BTW nagyon szeretnék egy ilyen készüléket, de… és itt jöhetne a szokásos fanyalgás, hogy nincs rajta ezmegaz. Nem, nekem nem a Flash hiányzik: szerintem mobilon az a jó út, amit az iPhone-nal kitaláltak, legyen minden szépen, rendben működő app, és nem, multitasking sem kell.
Ha viszont tényleg nem lesz tethering, mint ahogy frissiben kiderült - lásd a fenti linket ismét csak - akkor mérges leszek. (Mert amúgy beérném egy wifissel, azzal a lehetőséggel, hogy mobilt lehessen rá akasztani.)
Valamikor a nyolcvanas években már jártam itt egyszer, de akkor még valami komcsi dizájnos címere volt a városnak, úgy rémlik. Ez a sisakkal és ágaskodó szarvasos sisakdísszel - a heraldikai definícióban nem vagyok biztos - díszített, fekete gyémántos - szénbányászat -, négy lángnyelves - négy városalkotó településrész - címer igazán kick-ass.
Nem, ebből nem lesz post-sorozat, legalábbis nem valószínű, hogy következetesen végigcsinálnám, csak arról van szó, hogy itt ülök a wellnesshétvége utolsó estéjén a hotelszobában, és keresem a holnapi autós túrán útba eső látnivalókat a szokásos módon. Wikimapia és Google segítségével, és ezt a képet el kellett tennem.
Zsolti, az [origo] Autó rovatának vezetője most ne figyeljen ide (*kacsint*): szerintem nem is ember, aki most nem a Csikósékkal tart szívben és lélekben.
Remélem, végül egyben elhozzák azt a Mercit Svédországból. Tegnap történt ugye egy kis baleset: egy kamion megnyírta a 48 éves, eddig szinte teljesen érintetlen autót hátulról. A bejegyzésnél eddig 1408 komment. (Azt ugyan nem értem, miért nem twittereznek.)
A sztorin már csak azért nem lepődöm meg, mert tudom, milyen az, amikor meglett férfiaknak egyszer csak hiánya lesz rozsdás vasból, és őrültségeket kezdenek el csinálni emiatt.
Találkoztam már olyan mercifannal, aki egy évek óta leállított, ráadásul ex-taxi w123-ast hozott fel a horvát határ mellől lábon, egy pajtából, műszaki és rendszám nélkül Pestre, és közben vagy négyszer rohadt le vele az út szélén. (Én ehhez képest csak a Dunakanyart jártam be oda-vissza dinnyésmerci után.)
Azóta nem tudom, mi van a projekttel, de megható volt.
GG barátom adta a tippet Facebookon, ott meg is van a nyoma, így biztos sokan láttátok, de ezen lementem hídba. (Egyébként is oda vagyok az ilyen keresgélős, kódfejtős játékokért, sajnálom, hogy nálunk nem volt Lost Experience, meg hasonlók.)
A Valve nevű fejlesztőcégről van szó, Half Life, Portal, Team Fortress ugye. Hadd idézzem a teljes hírt a Hardwiredből.
A napokban aprócska frissítést kapott a Portal c. Valve játék, mely kisebb lavinát indított be a folytatásra kiéhezett rajongók körében. A tartalmi peccsben a kezdőszobában lévő rádió ledje immáron zölden világít. Ez egyből szemet szúrt a rajongóknak és rájöttek, hogy ha magukkal cipelik, akkor 26 különböző morze jelet foghatnak a készülékkel. A játékosok gyorsan kimetszették a morze jeleket tartalmazó hangfileokat a játékból, majd a tartalmat “dekódolva” számozott ASCII képekhez jutottak, melyek különféle Portalos utalásokat tartalmaztak. Az egyik képen az őrült GLaDOS mesterséges intelligencia v3.11-es verzióval szerepel. Gabe Newell pedig pont ezen a napon, március 11-én, veszi át a GDC Pioneer díját. Tehát mindenki számítson valami igazán nagy bejelentésre. Portal 2 vagy Half Life 3?
Tehát megvan? A fejlesztők “átkapcsoltak” egy ledet a játékban, amit ha magaddal viszel, kódolt üzenetet lehet vele fogni, amit át kell tenni ASCII-ba (most ezt kapásból nem is tudnám, hogyan csináljam, tehát eléggé a HC közönséghez szól a dolog), amiben szintén kódolt utalások vannak.
Nooormális? Az ASCII képek itt. Marketerek, tessék felkötni.
Már azon is hatalmasakat röhögünk, hogy a WOW-ban bunkerajtó van egy szigeten számokkal, meg a parton egy pecás törpe elkezdi lökni, hogy mennyire szereti a rákot, hogy van sült rák, főtt rák, panírozott rák… Ezek persze csak poénok, nyilván unatkoztak a Blizzardosok munka közben, de nagyon hatásos.
Persze egy játékgyártónak könnyű magát, a franchise-t hirdetni, mert az érdekli a játékost. Biztosan nem örülnék neki, ha megfejtenék valami ilyen kódot, és az lenne a vége, hogy igyak akármilyen kólát. Maximum megfelelő coolness faktorral rendelkező terméket lehetne így eladni - mondjuk Need for Speedben energiaitalt. De ez is kicsit erőltetettnek tűnik.
(Kicsit más: a hétvégén megnéztem az Invention of lying című komédiát, ami elég gyenge, de az elején nagyon vicces, mert egy olyan világban játszódik, ahol nincs hazugság. A legjobb poén, kólareklám egy busz oldalán: Pepsi. When they don’t have Coke.)
A filmből eddig csak trailereket láttam, aztán Ági ajándékba megkapta a könyvet, amit ahogy lerakott, egyből felvettem és kivégeztem a hétvégén.
Cormac McCarthy könyve egy poszt-apokaliptikus világban játszódik, ahol egy apa próbálja megóvni a fiát attól az embertelen valamitől, amiben a civilizáció romjain megmaradt. Innentől spoilerek.
Szóval mondom, a filmet nem láttam. A könyv viszont érdekesebb volt, mert talán az ember fantáziájára bízva jobban átjön a hangulat. A McCarthy által vizionált utópiában minden elpusztult, vagy még éppen pusztulóban van. A földet hamu borítja, az erdők élettelenek, a városok vagy fel vannak perzselve, vagy elnéptelenedtek.
Atomtél van, és minden élő elpusztult a bolygón valamitől; a szerző a kataklizma egyetlen érzékelhető tüneteként óriási tűzviharokat emleget fel a múltból. A szereplők névtelenek. A férfi és a fiú úton vannak, menekülnek. Konkrét helyszínek nincsenek a könyvben, csak annyit lehet tudni - sejteni, ha nem tudnék a filmről -, hogy az egykori USA-ban vagyunk, ahol észak felől tartanak délnek a még keményebb tél, a biztos halál elől.
Nem mesélem el az egészet, de ennyi kell ahhoz, hogy érzékeltetni tudja, mekkora gyomorforgató fájdalommal teli az egész regény. Az emberiség életben maradt tagjai vagy reménytelenül éhezve tengődnek, vagy egymást, vagy a csecsemőiket vágják le és eszik meg. McCarthy, vagy legalábbis a fordító is ezt a szót használja.
Naturalisztikus horror-jelenetek nincsenek a könyvben, de ami van, az pont elég. Egy kerítés tetejére rakott koponyák. Egy sötét pincébe vágóállatként bezárt meztelen nyomorultak, akikre véletlenül rányitnak. Az út mellett rakásba hányt csontok és zsigerek. Vááááh!
A főhős és a fia csak megy, próbál életben maradni, és fosztogatnak, miközben a férfi beteg: fuldoklik és vért köhög. Anyu régen öngyilkos lett, mert élni így minek; már a reménytelenségbe szülte a gyereket, a kataklizma után. A férfi viszont nem adja fel, bár gyakran ő sem tudja, mi tartja benne a lelket. És erről szól az egész, ennyi.
A teljes sztorit azért nem mesélem el, érdemes elolvasni, már aki bírja az ilyesmit. Nem hosszú, 286 oldal, de kis alakú könyv, ritka tipóval, egy fél nap bőven elég rá. Pont a még megfilmesíthető hossz, és ahogy az előzetest visszanéztem olvasás után, úgy látom, eléggé hű a sztorihoz. Talán néhány jelenetet kicsit medmexesre vett a rendező, de Viggo Mortensten kiváló választás volt főszereplőnek, olvasás közben nagyon nem zavart, hogy kicsit az ő arcát látom.
A mondat végi pontokat leszámítva nincsenek a könyvben írásjelek, sem gondolatjelek a párbeszédeknél. Nem művészieskedni próbál ezzel a szerző, szerintem csak próbálja monotonná tenni a szöveget, mint amilyen monoton az út, a kilátástalansággal szembeni folyamatos, kimért küzdelem minden egyes mozzanata. A magyarban kicsit zavaró ez a megoldás, néha egész mondatoknak kell nekifutni újra. De meg lehetett szokni, csak eredetiben szerintem ütősebb volt.
Szeretem az ilyen poszt-apokaliptikus utópiákat, bár McCarthy világában kicsit el van túlozva az összeomlás. Nem a kitalált, minden földi életet elpusztító és örök telet hozó katasztrófára gondolok: azt nem hiszem, hogy egy ilyen esemény után semmi sem maradna az emberiségből, csak egymást mészároló, a késő őskor szintjére visszasüllyedt kannibál hordák, vagy őrült szekták. Bár ahogy ezt leírtam, eszembe jutott, hogy most sem vagyunk nagyon másmilyenek, csak kicsit szofisztikáltabb keretek között.
Péntek este Hansnál beszélgettünk Colossal arról, mennyire megy most a közösségi oldalakon a játékfejlesztés.
Én: Eddig is annyi mindenből meggazdagodhattunk volna már!
Hans: Ja, mostanra már pont le is ültük volna.
Ezek után az olajszőkítésen még sajnálkoztam egy kicsit, de egyébként az iPhone-os alkalmazásfejlesztésre, a webdizájnra, vagy a laptop-kereskedésre gondoltam. (szmájli helye)
Nem alaptalanul fenyegetőztem tegnap este azzal, hogy valami médiát készítek a Meetup szülinapról. A buli ugyan itt talán nagyobbnak látszik, mint volt, amire ím egy lehetséges magyarázat:
Kelt: @geritwo: fb2 írta le jól a pörgés hiányának az okát. cégesparti zene volt végig. a beat it után menekültem el.
Szerintem csak nem ittak eleget a geekek, de tény, hogy a zene is lehetett volna pörgősebb, no de ez itt nem látszik meg. Szubjektív dokumentáció, bénán kevert hanggal, alig látható előadásokkal (mert nem fértem be), de a lényeg úgyis a hangulat.
Elnézést mindazoktól, akik nem szerepelnek rajta érdemeiknek megfelelően - pl. KTamas vagy Rabbit -, illetve mindazoktól, akik szerepelnek, bár nem szeretnének. A Sony Ericsson Vivaz amúgy sem remekelt a sötétben, szóval szerintem nincs mitől tartani. Jövőre ugyanitt.
hogy elveszett egy értesített küldeményről szóló értesítő. Jött viszont vele egy időben egy másik, ugyanonnan, amihez két küldemény tartozott, amiket át is vettem.
Majd megérdeklődtem a feladónál, hogy mi van a harmadikkal, mire jött egy postaforgalmi küldemény arról, hogy a másik kettőből az egyiket átvettem, pontosabban a formon az is rajta volt, hogy nem vettem át, de ceruzával oda volt készítve az X (komolyan) az átvettem mellé, meg fölé oda is volt írva, hogy mikor.
Ha viszont nem kérdezem le a feladótól mindháromnak a ragszámát (ragszám, nem regszám, ez volt a papíron, like, wtf, mindegy), akkor soha nem tudom meg, hogy a harmadikat már visszaküldték. A feladónak.
Nem is lennék ezen kiakadva, ha nem abban lenne pár fontos munkaügyi papír, amiket rég le kellett volna adnom.
Gyártottam már itt korábban eszmefuttatást arról, hogy a webkettes közösségi szolgáltatások hogyan alakították át a közösségi médiát. Most porszívózás közben az jutott eszembe, hogy ezzel meg is fordult valami. Régen blogot írtunk, elkezdtünk kommentezni egymásnál, majd találkoztunk egy sör mellett, most viszont már csak azt jelöljük be iWiW-en, Facebookon, akivel megittunk egy sört/nyaraltunk együtt.
Régebben a megosztott szellemi produktumok járultak hozzá a kapcsolatépítéshez, a hagyományos közösségi oldalak viszont “csak” leképezik a valós kapcsolatainkat. A többség pedig ezeket használja. Persze a blogolás sem tömegesedett igazán, és sok olyan szolgáltatás val, amelyek továbbra is tartalommegosztásról szólnak. A blogos modell talán még működik fotó- vagy videomegosztón, tumbleren, de egy közösségi szájton építenek új kapcsolatokat az emberek? Nem hiszem.
Engem mondjuk többször jelöltek már be olvasók, de ha nem tudtam róluk semmit, és nem is tudhattam meg róluk semmit a neten - tipikusan: nem bloggerek vagy twitterezők -, akkor nem approve-oltam a dolgot.
