geritwo

Az egész internet a Twitteről szól mostanában. Én már valamikor tavaly direkt emiatt iratkoztam le a Geek and Poke feedjéről. Pár hét alatt besokalltam.

Mivel azonban beláttuk, hogy nem ússzuk meg, lelkes kis csapatunk úgy döntött, hogy a mainstream média gőzmozdonyából a vezetőállás oldalablakán keresztül kinyújtja messzire elérő karját, és a hosszú farok végénél fogva emberesen magára rántja a civil médiát.

Magyarul beindítottuk a Twitter-csatornánkat. Nem mi voltunk az elsők a feldélzeten: az [origo] Filmklub egy kicsivel megelőzött. Tegyük hozzá, én még előtte gyártottam Facebook-csoportot magunknak, de az azóta is ott porosodik, csiripelni meg már mindenki twitterezik is egy ideje a bandából, de immár egyesített erővel.

Ideje is elgondolkodni ennek kapcsán, mihez is kezdjen a magunkfajta kiadvány ezzel az eszközzel. Én úgy gondolom, nem annyira duplikált RSS-értesítőként kell használnunk, hanem elsősorban kommunikációs csatornának.

Ami pedig a tartalmat illeti, azt hiszem, a haverokkal való jófejkedés, vagy a kulisszák mögül való kikacsintás és az újságíró-hétköznapokba való betekintés-engedés helyett érdemben arra kell koncentrálnunk, hogy a közönségünk itt elért szegmensét is megmozgató üzeneteket tegyünk közzé. Talán ebben a szerepben megtalálhatja a helyét.

Hogy konkrétan mire gondolok? Ötleteket, tippeket gyűjthetünk egyes anyagokhoz, interjúkhoz. Akár értékes kontaktokra is szert tehetünk. Mivel a hazai Twitter-szcénában még igazából csak a kockák vannak jelen, bennfentesekkel cseveghetünk az anyagainkról. A Facebookos jelenlétet is ilyen irányba kellene terelni, ha már van, de amiben a Twitter jobb: tolhatjuk az alertet, ha bréking van, sőt, akár még koverolhatunk is eseményeket. Persze nekünk ez lesz a ritkább.

Meg persze így már iszonyatosan menők is vagyunk. *kacsint*

Pollner épp ma foglalkozott a témával, őt még épp elkerülte az aprócska vihar, amit kavartunk a biliben. Én pedig, a mundér becsületének védelmében, egy hír kapcsán eszmecserébe kezdtem kicsit a hazai blogger-elittel. Na jó, angelday beszólt, én pedig megszólítottam.

Már csak azért is érdemes belemenni ebbe, mert sajátos helyzetben vagyunk: régen volt az a szitu ugye, hogy “bemondta a rádió”, ma viszont a médiának, legalábbis annak a részének, amelyben én tevékenykedem, egyre inkább arca van. Itt, ebben a ma még viszonylag szűk hazai webkettes közegben viszont egymás mellett ülünk (a langyos vízben…), és osztjuk az észt egymásnak, egymásról. (Közben szagoljuk egymás lábszagát is, akkor már a termálfürdős allegóriánál maradva.) Gondoltam, akkor már jobb, ha válaszolok is Józsinak, legalább tudjunk róla, hogy ki kicsoda, és miért van az ahogy. Anno (2003-2004) a blogoktól vártuk, hogy eljutunk ide, de itthon ahhoz kevés az energia, az alkotó erő. 140 karakterben viszont már jóval egyszerűbb.

Egyébként gondolom, még egy jó ideig, akár a Twitteren, akár máshol szólunk “az oldalablakon” kifelé, ugyanazokkal a haverokkal, ismerősökkel fogunk szóba elegyedni, és van is elég kicsi ez az ország ahhoz, hogy idővel egy sört is megigyunk a legtöbbjükkel. Nem tudom, hová vezethet a twitterezés hazai tömegesedése, de egyelőre úgy érzem, az lesz belőle, hogy hatványosan több ember lesz, akit majd ignoréra lehet tenni. (Mint Benedektől tudom, ez a hazai twitterezőket gyűjtő TurulCsiripen is a fő funkció. Bármily meglepő…)