geritwo

Iránban egyelőre elmaradt a forradalom, de remélem, a srácok (és lányok) nem hagyják annyiban. Tök vicces volt, ahogy ma a CNN-en magyarázták, hogyan működik a Twitter, egyben nem sok értelmét láttam a paranoiának, hogy nem mutatták a neveket, “megvédendő azokat, akik Iránból írnak”.

Az elmúlt napokat hatékony nemtommivel töltöttem, kivéve az elmúlt 24 órát, ami kiesett az életemből, és még ufók sem vittek el, hogy izgis legyen.

Ma majdnem csináltam vírusvideót, de a Movie Maker vistás kiadásban is elég gáz, és kéne valamivel konvertálnom, amihez a felénél elfogyott az erőm.

Egyébként éppen besokalltam a számítógépemtől. Majdnem lecsaptam egy alig használt Macre, de aztán győzött a “józan ész”: inkább PC-t, olcsóbban.

Amúgy teljesen olyan volt megvenni, mintha én lennék a vöri csaj a legújabb Microsoft reklámból (tudjátok, amit egyébként Macen vágtak): be se megyek az Apple-bótba, csak öt percre, aztán veszek HP notebookot, mert a Mac drága, ez meg jobban megéri, blablabla. Persze, vegyél PC-t, proli, az kell neked!

Megérte, hogyne…

Lényeg a lényeg: van eladó, alig használt HP Pavilion dv5, valaki szabadítson meg tőle, de gyorsan, mielőtt megkopik! XP-vel erőgép, Win7-tel élhető és trendi, így Vistával meg lassan az őrületbe kerget, de én ezen a ponton szeretnék is kiszállni, köszönöm szépen.

Ja igen, volt Múzéjezés is, idén kevesebb kilométert tettem meg, mint tavaly, amikor Ferihegy meg hajókirándulás is volt. Most csak flasheltünk az Iparművészetiben az ott látható pszichedelikus installáción, az annak részét képező táncosokon, a magyar organikus építészetről szóló kiállításon, némi default kiállított szecessziós lakberendezési csecsebecsén meg az afgán háborús szőnyegeken a pincében, aztán Anton Corbijnból kaptunk egy szuper-kortárs élményt a LuMúban - avagy képek, amelyek már így is a retinánkba voltak égve. Bulizni aztán már nem sikerült, kettő körül mindenhol a városban hideg volt és sötét.

Még előtte, amikor kúltúráért indultunk a belvárosban, a hetesen eltűnődhettem, hogy vajon gázpisztoly, vipera, fekete öv, vagy három skinhead társaságában lenne-e bátorságom megkérni az ittas, börtöntetkós roma úriembert, hogy ne inzultálja a konszoldiált, középkorú hölgyet, aki balszerencséjére a busznak ugyanabba a részébe ült le, ahol ő, hasonló kaliberű barátja, illetve két, hangos elbeszélésük szerint vidékről frissen érkezett, a “szétszurkálom, vakújjakmeg” szófordulatot három megállón belül többször is előszeretettel használó suhanc is tartózkodott.

Vagy csak egy kis bátorság, meg egy jó kommunikációs tréning kéne hozzá, de komolyan féltem, hogy hátba leszek szúrva, ha felállok intézkedeni, és már csak pár száz méter volt a megállóig - így meg csak egy nagyon kellemetlen, lelkifurdalást okozó emlék maradt belőle.