geritwo

az élet, a technológia, meg minden

geritwo header image 2

Lesz-e még valami Iránban?

2009. augusztus 1., Szombat, 13:27 · Nincs hozzászólás

A nagyobb, twitterezett megmozdulások óta rendszeresen voltak pár ezres tüntetések Teheránban. A napokban, amikor ránéztem a hírekre, éppen a temetőben verték szét a megemlékezőket, akik a tüntetések áldozatainajk sírját látogatták.

Most elkezdődtek az első perek.

A vádak között szerepel az is, hogy az érintetteknek törvényellenes módon tűzfegyverek és gránátok voltak a birtokukban, megtámadták a rendfenntartó erőket, valamint képeket juttattak el az ellenséges médiának.

via Irán, elnökválasztás: elkezdődött tüntetések során letartóztatottak pere @ [origo]

A hétköznapi logika azt diktálja, hogy ha még valami nagyobb megmozdulás kirobban, akkor az most. A kirakatperek a helyi médiában is nyilvánosságot kapnak, szemben azzal, ahogy a kormányellenes tüntetéseket elhallgatták.

Erre válaszul még lemehet a tömeg az utcára, ha fel akarja  hívni magára a figyelmet. Érdekes, hogy nem tudott forradalmi szintű megmozdulássá eszkalálódni az első tüntetéshullám, és a rezsim büntetlenül ölhetett halomra százakat.

Mindenesetre, Irán eddigi történelméből kiindulva, ha sikerülne is valamit elérni, nem tudom, javulna-e lényegesen a helyzet. Az elmúlt pár ezer év történelme tele volt az egymást gyepáló frakciók véres leszámolásaival, és sok tekintetben - etnikailag, életmódja, hagyományai, vallása terén - nagyon megosztott az ország. Teherán meg már önmagában akkora, hogy hiába robbanna ki a harmadik világháború az egyik végén, a másikon észre sem vennének belőle semmit.

Kategóriák: ugar · világ

Nincs hozzászólás (érkezett) eddig ↓

  • Még nem érkezett hozzászólás. Szólj hozzá, te lehetsz az ELSŐ!

Ide írd a hozzászólást!