geritwo

Most, hogy ránk szakadt a nagy internetes multimédia-mánia, rendszeresen előjön a miért nem videoblogolnak a magyarok, illetve a mitől lesz jó a videoblog/webes videó-kérdéskör.

Ezzel kapcsolatban rendre eszembe jut, hogy még kommunikáció szakos egyetemistakánt átéltem egy tévés újságíró-wannabe korszakot, és ennek során eljutottam érdekes tréningekre, ahol angolszász tévés újságírók tanítgatták a hazai tévés újságírókat arra, hogyan kell jó tévés anyagot csinálni.

A gyakorlatban nem jutottam el addig, hogy én is ilyeneket készítsek nap mint nap, de fenyitották a szemem, és a BBC-s/amerikai news package alapvető mesterfogásai közül sok nekem is bevésődött. Most mondez Pollner hétvégi ajánlója miatt jutott eszembe, a Mi a baj a videókkal? címen hivatkozott cikkről (ott főleg szerkesztési tanácsok vannak).

• Alapvető, hogy a 2-3 perces anyagnak is legyen kerek története, íve. Ha nincs benne a kamera előt lejátszódó sztori, csak mi mesélünk valamit, akkor is épüljön fel logikusan, didaktikusan.
• Legyen az anyagban minél több hasznos hang, atmoszféra: a képet az kelti igazán életre.
• Kerüljük a “beszélő fejek” megörökítését. A legtöbb híradórészletben öltönyös, kosztümös fazonok dumálnak a kamerába, ez a legrosszabb…
• A kézben tartott bumfordi mikrofon helyett használjunk mikroportot, úgy természetesebb lesz az interjú vagy standup. Emlékszünk a kép tetejébe belógatott, régimódi stúdiómikrofonokra? Azok voltak ám jók, csak külön ember kell hozzájuk.
• A vágóképeket vegyük fel szekvenciákban, vagyis az összefüggő snittek tartsanak valahonnan valahová. Ez rendszerint úgy néz ki, hogy az új helyszínen nagytotál, aztán onnan kis kivágásokbanmutatom meg egy részleteket. Képzeljünk el egy cipészműhelyt: a suszter dolgozik, először látjuk egészben, aztán közelről az arcát, ahogy néz le a munkapadra, a kezét, ahogy jár a munkadarabon, majd kicsit nagyobb kivágásban azt, ahogy az asztalra leteszi az egyikszerszámot, és felveszi a másikat.
• Minden képünk olyan legyen, amit az átlagos szemlélő láthatna, nem szabad “megőrülni” a kamerától. (Híradós, dokus műfajról van szó ugye.) Az agresszív zoom tilos (olyat nem tudunk csinálni a szemünkkel), és egy nyugis nézelődés tempóját érdemes felvenni, lehetőleg állványra tett kamerával. Nem rángatjuk, csóváljuk, döntögetjük a kamerát össze-vissza, hanem rendesen célzunk vele arra, amit szeretnénk felvenni.
• Az angolszász híradós operatőr szerint a jó snitt olyan, mint egy mozgóképre átvitt állókép. Minél kevesebb kameramozgással örökíti meg az eseményt, annál jobb.
• Világítás. Csakúgy, mint a fotózásnál, ég és föld a különbség a jó felvétel meg a vacak felvétel között attól függően, hogy milyen a fény. Lámpát, spotlámpát, derítőernyőt/vásznat használjunk, ha lehet.
• Ha jól vágható anyagot szeretnénk, akkor legalább tíz másodperces vágóképet vegyünk fel, és hagyjunk előtte-utána 5 másodpercnyi “margót”, ahol “megfoghatjuk” a vágás során. Ez a szalagos időszakban különösen fontos volt, de most sem rossz, ha van hol belevágni, és nem kell vadászni a megfelelő frame-re (így akár még egy tömörített formátumban eltett anyag is vágható, újrafeldolgozható).
• Egy vágóképben csak egyféle kameramozdulat: vagy egy svenk, vagy egy fahrt, vagy egy zoom (amivel csak képkivágást igazítunk a témára), de egyszerre több nem. Ezek egyenként szépen, kimérten, “margóval” felvéve.

A digitális korszak persze kicsit más: a miniatűr, marokra fogott kamerával direkt érdemes bekukucskálni érdekes helyekre, hogy egyébként máshogy vissza nem adható látványt biztosítsunk, de érdemes ilyenkor is tartani az “emberi” ritmust, és figyelembe venni azt, hogy a befogadó számára ez hogyan áll össze logikusan.

A fentiekből viszont talán már sejthető, hogy mitől jobb egy BBC-s, CNN-es tévériport annál, mint amit mi láthatunk nap mint nap a híradókban. Nálunk rendszerint rádiót csinálnak a tévések, csak képpel: még az interjúrészletekből is alig vágnak be valamit, ők mondják végig az egész sztorit, ami alá odakerül pár vágókép, jobb esetben nem teljesen funkciótlanul.

Persze ebben nincs semmi meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy gyakran úgy indul el a tévés a szerkesztőségből, hogy nem kideríti, mi történt, hanem eleve tudja, miről fog szólni az ő kis anyaga. (Mert mondjuk egy újságcikket, neten olvasott anyagot “filmesít meg” estére.)

Az anyag persze végül a vágószobában születik meg, ahol érdemes minél feszesebbre vágni az anyagot, főleg ha a webre készül. Ott másodperceink sincsenek arra, hogy untassuk a nézőt, de pár jól felvett, jó helyre tett képpel remekül fel lehet építeni a sztorit.

A Techbázison készített videóknál a klipbe bevágott feliratok is sokat segítettek ebben. Az erőltetett átvezető szöveg helyett fel kell villantani egy feliratot, meg kell mutatni egy látványos grafikont, vagy megfeliratozott állóképet, és máris ütősebb az egész.

A lényeg: videózni nem könnyű, de a fenti fogások jó alapot adnak a sikeres, befogadható történetmeséléshez. (Én most boldog N95-használóként szeretném felújítani az ismereteimet. Meg persze ott vannak a techbázisos videók, és a folyamatos vlogolhatnék. Ez rosszabb, mint a grafománia, mert ugyebár nem elég hozzá egy WordPress…)

+1 tipp: Ha nincs profi hangsúdiónk, és rossz a lakás atmoszférája, szép tiszta hangelvételt csinálhatunk utószinkronhoz, ha két székre ráterítünk egy paplant, és bebújunk alá. Gyakorlati jegyért készített anyagoknál nekem bevált.