Most néztem meg a legfrissebb részt, és meg kell állapítanom, hogy nagyon, de nagyon bedurvult a kedvenc sorozatom. Az első széria először nem kötött le, aztán végül csak a harmadiknál kezdtem unni a sok időhúzást. Most meg, hogy a csapatot leszerződtették összesen hat szezonra, úgy tűnik, egyszeriben sok mondanivalójuk lett, meg merték kavarni a szálakat úgy, hogy van mondanivaló bőven.
Elő is kellett szedni a vonatkozó irodalmat. A Dharma hátteréről szóló Lost Experience-t meg még mindig nem néztem végig, és nem hallgattam a podcastokat sem - nagyon bele lehet veszni a fórumokba meg wikikbe, akkora irodalma és mitológiája van a sorozatnak.
- Itthon Lost.hu
- Lostspoilers.org, annak, aki nem tud várni
- Lostpedia, minden, amit csak tudni lehet/szeretnél
A játékba is belenéztem a héten, amihez egy teljesen új sztorit írtak, még az 1-3. sorozat keretein belül. Nem lenne rossz, de nagyon kicsik a helyszínek, és elég gagyin néznek ki benne a figurák, így nehezen hozza a hangulatot.
Egyébként valahogy mindig olyan érzésem volt ezzel kapcsolatban, hogy egy kicsit gáz az egész, de király. A hangulat pl. olyan, mintha a Dallasból csináltak volna Twin Peakst.
1 hozzászólás (érkezett) eddig ↓
1 Lost. Boom. at geritwo // 2008. május 31., Szombat, 23:14 at 11:14 du
[...] már említettem, hogy nagyon-nagyon ütősre sikeredett a Lost negyedik szériája. A záró, dupla epizódot [...]
Ide írd a hozzászólást!