geritwo

Egy naposan (és 26 év, és több mint 226 ezer kilométer után)

Majdnem elmentem mellette szótlanul: tegnap volt egy éve, hogy aláírtam az adásvételi szerződést. Egy éve hajtom a gázolajfaló, krómtól roskadozó német gépcsodát.

Egy éves a Bercink. (Merci-Berci, érted. Nem az én ötletem volt, nő is van a háznál. )

Egy év után a tapasztalatok vegyesek. A 27 éves autó igenis, igényli a törődést: keresgélés közben sok olyan beszámolót olvastam, amelyekből az jött le, hogy ebben csak olajat kell cserélni, meg tankolni, és ki lehet vele menni a világból. Sajnos részemről a gondalanságnak lőttek, mert az én autómon az előző szerelők sokat babráltak – szakszóval: kókányoltak – hozzá nem értő módon, számos technológiai időzített bombát hagyva maguk után.

Ilyen volt például a vákuumszivattyú, ami egy idő után egy oda nem illő hegesztésnek köszönhetően egyszerűen darabjaira hullott.

Más alkatrészek egyszerűen csak kopnak (futómú lengőkarok, szilentek), öregednek (féltengely-gumi), vagy egyszerűen parajelenségek történnek velük (termosztát, mi az istentől megy tönkre egy darab fém, aminek az a dolga, hogy hőtáguljon?!?!?). Ezeket rendszeresen figyelni, cserélni kell, és nem szabad kétségbe esni, ha az autón valami csörögni, zörögni kezd, vagy kicsit megmakacsolja magát. Menni akkor is fog, de utána kell nézni a problémának.

A másik dolog az alkatrész-beszerzés: pár éve még mindenhol azt írták a 123-asról, hogy minden van hozzá, fillérekért, bontott, utángyártott… Manapság már az a helyzet, hogy a bontókból kezd eltűnni a típus, az utángyártott alkatrészre pedig ugye várni kell, és az sem mindegy, milyet vesz az ember. Talán természetes velejárója ez annak, hogy végülis közeledünk a veterán korhoz.

Bűvölet

Lényeg a lényeg, én az elmúlt egy évben nem egyszerűen autós lettem, hanem hobbiautós. A „zsebpénzem” jelentős hányadát költöm pótalkatrészekre, kisebb-nagyobb, de immár szakszerű javításokra, és sokat bújom a vonatkozó fórumokat, szakirodalmat, járok az öregmercis baráti kör találkozóira. Az autó, azon túl, amit magamtól szeretnék rendbe hozatni, felújíttatni rajta, átlagosan havonta ad egy kis extra elfoglaltságot.

Néha, amikor egy-egy váratlan hiba előbukkan, bosszankodom, hogy kellett nekem ilyen autó: még egy kocsibeállóm sincs, ahol bütykölhetném. Szerencsére a Mercedes-specialista szerelőm (akinek már javasoltam, hogy üzemeljen be egy 06-90-es számot) egy perc alatt bármikor eloszlatja a kételyeket, akár vasárnap délután is, amikor remegő hangon hívom, mert valamiért megszűnt a fékszervó. Igazából ahhoz sem kell neki sokkal több idő, hogy pikk-pakk rendbe tegye a makacskodó autót, hogy aztán menjen, jobban, mint új korában.

Sajnos más műhelyekkel legalábbis vigyázni kell, nem mindegy, hová tér be az ember: mint nemrégiben kiderült, egy amúgy rutinműveletnek futómű-beállítás sem feltétlenül egyszerű  dolog, ha a csillivilli franchise szervizlánc munkatársai csak a fejüket vakargatják a veterán láttán. Hát nem egy Suzuki Swift, annyi szent. (Egy határozott és egy látszat-próbálkozás után inkább szépen vissza is adták a pénzemet.)

Ami ennél jobban bosszant: elröppent ez az egy év, és néhány kötelező javításon, meg minimális esztétikai beavatkozáson kívül nem sokat jutottam előre az autó tökéletesítgetésével abban, amit célul tűztem ki. Rendszeresen közbe jön valami, így még mindig nem políroztattam le a szélvédőt, nem tömettem ki az üléseket, nem javíttattam meg a fedélzeti hifit. És mindez még mindig odébb van, mert előbb kell venni új fényszórótestet, búrákat, felniket, hétfőn pedig, hogy a legközelebbit említsem, megyünk motortartó bakokat cseréltetni. Hát valahogy így megy ez.

Mindent egybe vetve, nekem nagyon megérte. Most adtam össze: tankolással, autópálya-matricákkal, biztosítással és a javításokkal együtt az elmúlt egy évben 1 228 854 forintot költöttem el a járgányra. Viszont ennek a fele a vételár volt, 600 000 forint!

Hétköznapi kiruccanás

Az élmény pedig megfizethetetlen. Nekem már az a természetes, hogy egy bazi nagy cirkálóban ülök (kisebb nem is kéne), és nyugodt, méltóságteljes tempóban közlekedem (nyolcvannál többel menni egyszerűen nem normális dolog, pont.) Semmi száguldozás, csak cirkálás. És közben tudom, hogy a kocsi, amit vezetek, legrosszabb esetben is tartja az árát, és valószínűleg 3-4 év alatt költök majd rá annyi szervizpénzt összesen, mint amennyiből egy bármilyen új autót megvettem volna. Időközben persze sokkal többet foglalkoztam vele – de nagyon jól elvagyunk így együtt.

Valahol azt írták a Mercedesről, hogy megszűnik benne a külvilág zaja, eltűnik a stressz. Én valahogy így vagyok a saját autómmal, azzal a különbséggel, hogy mivel ez a konstrukció ma már nem tekinthető olyan nagyon luxusnak - főleg az én fullfapados felszereltségemmel -, inkább azt érzem, hogy egy másik korba, egy másfajta világba teleportál a 123-as. És gyakran tényleg a nap fénypontja beleülni, és autózgatni egy kicsit.