Megjöttünk a Fekete-tengertől, amely a nevével ellentétben egyáltalán nem fekete, hanem inkább sötétzöldeskék. Vagy inkább sötétkék. Na jó, volt olyan is, hogy egészen sötét kéknek látszott, fentről, borult időben.
Az élményeket még részletesen megírom, plusz fotók, ahogy illik, most viszont gyorsan regenerálódni kell, mert hajnalban keltünk a charterhez, és úgy csináltuk végig az utolsó két napot, hogy közepesen durva napszúrást szenvedtünk a tengerparton. Vagyis igen, borult időben, napernyő alatt IS lehet csúnya, fájdalmas bőrpírt és émelygéssel, hányással járó napszúrást szerezni. Repülés előtt különösen kellemetlen.
A hely, ahol laktunk, tele volt russian tinédszerekkel, így még azt is ki kell várnom, mikor megy ki a fejemből a folyamatos ruszki/bolgár duruzsolás. Minden külföldi úton magamba szívom a helyi beszédet, telítődöm vele, és szinte attól is gyomorrontást kapok. Fura.
Most csapott meg az az érzés, hogy a nyaralás frissítő élményéhez az érkezés utáni újraitthon-flash is milyen szorosan hozzákapcsolódik, mintegy ez adja meg az utolsó powerup-löketet. Illetve most talán az egyetlent, annyira leszedált az elmúlt két nap
Nincs hozzászólás (érkezett) eddig ↓
Még nem érkezett hozzászólás. Szólj hozzá, te lehetsz az ELSŐ!
Ide írd a hozzászólást!