geritwo

A hét legpozitívabb eseménye az volt, hogy találtam egy garázst az autónak a környéken. Nagy mázlim volt, mert a városnak ebben a részében ilyen ingatlan alig van (max. szűk teremgarázsok), és még az is horror drága.

Most, hogy a jármű biztos, és megfizethető helyen van, vissza is állok a BKV-ra, és csak akkor veszem elő, ha szükség van rá (a külvárosba vagy nagybevásárolni vagy vidékre megyek). Meguntam a rendszeres szívást a pesti dugóban, és nem szorulok rá, sőt, egyfajta klausztrofóbia lett úrrá rajtam. Kocsival egy csomó olyan helyre el tudok jutni, ahová eddig nem, de ezek nagy része olyan, ahová egyébként sem mennék szívesen (pl. Hungária körút…). Ezzel szemben egy csomó olyan helyre nem tudok eljutni, ahová az általam kedvelt életforma szerint szívesen mennék, például kocsmába, de mostanában már azon vettem észre magam, hogy teljesen (kis)polgári életmódot élek, és abból áll a napom, hogy hazautózom a tévé elé, út közben maximum beugrom a shopping mallba.

Na neeem, ezt nem akarom folytatni. Autós szempontból az ember legszívesebben ledózeroltatná a belvárost, hogy sztráda legyen a helyén, nekem viszont jobban bejön, hogy lehet ott sétafikálni, ide-oda beülni, meg bámulni az embernépet. Ráadásul még a városnak olyan részén is lakom, ami jól megközelíthető a tömeggel együtt közlekedve is.

A szeptember amúgy egy külön katasztrófa itt, mivel a környékemen zúdul be a városba a külvárosi és elővárosi forgalom jelentős része, és képez torlódást, akár az egyébként csendes, nyugodt utcámban is. Az pedig elég durva, amikor 20 perc azzal megy el, hogy az utcából kijussak autóval. A belvárost meg ne is említsük, pláne, hogy még nem is zártak le mindent, amit le fognak.

Eddig csak az tartott vissza igazán a rendszeres BKV-tól, hogy a ház előtt nem szívesen hagytam itt az autót. Kb. egy hetes volt, amikor valaki megpróbálta lecsavarni róla a csillagot, levizelik a kutyák, leszarja a madár, hullik a falevél/döglött bogár a fényezésre, nyomot hagy, eldugítja a vízelvezetőket, attól rohad belülről, veri az eső, jég, ráadásul parkolóhely is alig van nap közben. Így is a szemközti ház díszburkolatos beállóján lakott, mert nálunk az addigi keréknyomos sármedret inkább parkosították a járda mellett, és egy másik ingatlannál is ugyanígy döntöttek, pedig oda tavaly télen még fel tudtam menekülni az úttestről a kocsival.

A téli autózás meg amúgy is nagyon megviselt: minden reggel kiló jeget kellett levakarni a szélvédőről, melegíteni a motort, meg közben fagytam oda a kormányhoz. A munkahely közelében sem túl jó a helyzet, az Infoparkot nekiálltak úgy beépíteni, hogy hamarosan egyáltalán nem lesz parkolóhely, ráadásul a Duna mellett rengeteg párát (=télen jeget) kap magára az autó, ami nem tesz neki jót. Volt olyan, hogy télen 30-40 percig szenvedtem, mire el mertem indulni, olyan jégvirágok nőttek (és nőttek vissza folyamatosan) a szélvédőre.

Arról nem is beszélve, hogy kezdtem azért szépen felvenni a Mercedes-ülés alakját. Az a napi pár km séta is sokat számít, úgy érzem. Autózni meg úgyis akkor élvezet, amikor üresek az utak, és lehet menni - vagyis hétvégén. A 27 éves járműnek amúgy sem baj, ha kevésbé szedi magába a kilométert a regnálásom alatt, és olyan olcsók a terhei (youngtimer kedvezmények), hogy nem nagy deficit, ha áll. A felnőtté válás fontos állomásának éreztem, hogy ne csak jogosítványom legyen, de tudjak is vezetni. Több mint egy év autózás után, 16-17 ezer kilométer legyűrése révén ezt már többé-kevésbé elmondhatom magamról. Mostantól csak az élvezetnek élek.

Nyáron, amikor egy hétre letettem az autót egy javítás miatt, nem is a vele való közlekedés hiányzott, hanem a vezetés élménye. Nagyon jó vezetni a 123-ast: ül az ember az epedarugós nagymama-fotelben, előtte óriási pingpongasztal, ami alatt duruzsol a 3000 köbcentis olajfaló… tekergeti a kormányt, finoman fordul, úszik vele a hajó… és nem is kell nyolcvannál-kilencvennél többel menni, csak urasan, kényelmesen, nem elszakadva a valóságtól. Nekem már ez az autózás, ezt pedig nem lehet átélni hétköznap délután ötkor, araszolás közben a körúton.