geritwo

A magyar filmekkel mindig van valami, valami… hogy is mondjam? Gáz.

Sokszor van egy jó ötlet, egy jó felütés, de valahol a mozi kizökken a ritmusából, vagy a hangulatából, és elcsesződik, vagy beüt az elbaszott művészkedés. Ilyenkor az előzetes alapján még megnéznéd, de aztán pofára esel, nagyon, vagy csak kicsit. Ha csak kicsit, akkor még ajánlanád megnézésre, de magyarázkodnod kell hozzá. (Pofára esés kicsit: Születésnap, Noé bárkája. Nagyot: Egyetleneim. Nagyon nagyot: Nyócker. Kijöttem volna a moziból, de a társaság kedvéért: Az utolsó Blues. Kijöttem a moziból: Rengeteg.)

Vagy lehet, hogy vagy valami hülye beütése, de attól még befogadható, ilyennek kell szeretni, amilyen. (Kontroll, a remek figurák mentik a mozit. Szerelem első vérig, a hangulata miatt.) Vagy nagyon lagymatag. (Szabó István munkássága.) Vagy teljesen elcseszett. (Jancsó Miklós munkássága.) Vagy elsőre ütős, vagy jókor talál meg, de aztán semmi különös. (Moszkva tér.) Vagy nehezen emészthető. (Soha, sehol, senkinek.) Vagy egy kicsit amatőr. (Esti Kornél csodálatos utazása.) A kommersz szemétről itt most ne is beszéljünk. (Meseutó és tsai.) Vagy esetleg kommersz, de vállalható. (Valami Amerika.) (Na jó, egy kicsit necces, de akkor is.)

Ezek után tisztelet a kivételnek: vannak teljesen jó, üdítően friss, nézhető, szórakoztató, de tartalmas alkotások. Most így lendületből nehezen tudnám ezeket sorolni (van egy film Törőcsik Marival, egy amerikai novella feldolgozása… Hosszú alkony!), de Gigor Attila A nyomozó című filmje egészen biztosan ide tartozik. Nézze meg mindenki.

Kritika itt. Szerintem hibátlan: éretlennek lehet, hogy kicsit éretlen, itt-ott tetten érhető benne, hogy honnan az ötlet, de akkor is egy jó, nézhető, szórakoztató mozi. Nagyon rég volt ilyen.