geritwo

az élet, a technológia, meg minden

geritwo header image 2

Szesztilalom

2008. november 20., Csütörtök, 22:41 · 2 hozzászólás

Bede éppen azon háborog - és readeres körökben is nagy visszhangot váltott ki a jelenség -, hogy bizonyos fővárosi kerületekben nem lehet íccaka szeszhez jutni.

Hát én nem is tudom. Persze, a magunk fajta tanult, kiforrott személyiségű értelmiségi kultúráltan szórakozik, és nem fenyegeti a közrendet. Nem hugyozik bele a szökőkútba, meg ilyenek, tehát nyugodtan lehet neki az éjszaka közepén alkoholt értékesíteni. Hát hogyne.

Én azt látom, hogy a világ műveltebb, hadd nem mondjam, civilizáltabb részeiben vannak ilyen és ehhez hasonló szabályok, amelyeket be lehet tartani, együtt lehet velük élni, nálunk meg lassan már semmilyen norma nincsen. Londonban is lehúzzák a rolót 11 után a piásüveget előtt a nonstop Tescóban, ez van.

Hogy kell-e ez nekünk? Abban már kételkedem, hogy érdemleges hatással lesznek ezek a rendelkezések az átlag fogyasztó viselkedési normáira. A gyakorlatban szerintem vajmi keveset számít, maximum azok érzik meg majd a hatását a szesztilalomnak, akik egy kisbolt fölött laknak. Ha ennyi hatása lesz, már lehet, hogy megérte, nem érdemes ezen háborogni. Lásd Svédország: ott is időben sorba kell állni a szeszboltnál, ha akarunk valamit. Persze iszik is minenki, mint a gödény - azt mondják.

Ha éjszaka valaki inni akar, menjen be egy bárba vagy egy szórakozóhelyre, ott lehet. Házibuliba meg tessék időben tárazni, ennyi. Persze, én is voltam már kellemetlen helyzetben szeszhiány miatt, shit happens. De általában hektó számra áll egy-egy buli után is a maradék, összehordott pia.

Akartam még ide valami olyasmit is írni, hogy persze, vannak olyan szokások, amelyeket nem lehet ilyen eszközökkel megváltoztatni, és ezért nem ér semmit az egész, de belegondolva, lásd fentebb, lehet, hogy mégis ér, és egyáltalán nem olyan nagy kitolás.

Kategóriák: magyar · ugar

2 hozzászólás (érkezett) eddig ↓

  • 1 Kelt // 2008. november 21., Péntek, 01:15 at 1:15 de

    Távoli - és pont ezért remekül támadható - analógia, de a szesztilalom pont olyan, mint a cipőlevevős, kontaktlencse-folyadék bezacskózós reptéri biztonság. Nem a problémával foglalkozik, hanem a biztonság-rendezettség látszatát teremti meg. Színház.

    Vannak köztéri alkoholfogyasztást tiltó szabályok, amiket senki sem tart be. Nem a szabályok rosszak, a betartatásuk hiányzik.

  • 2 Kinga // 2009. január 14., Szerda, 18:48 at 6:48 du

    Én nem értek egyet ugyanis ha valaki 11 elött megveszi elmegy bulizni majd hajnalban amikor megy haza fele ugyanugy háborgatni fogja azokat a lakokat akik aludni szeretnének!!
    Ráadásul szerintem ez igen nagy kitolás az éjjel napali üzletekel szemben!!

Ide írd a hozzászólást!