geritwo

az élet, a technológia, meg minden

geritwo header image 2

Vizsga előtt

2008. november 22., Szombat, 17:59 · Nincs hozzászólás

A héten folytattam az autó rendbetételét a közelgő műszaki vizsgára - meg azért is, mert sok minden félbemaradt rajta nyár óta. Már annyi mindent el kellett intézni, hogy felsorolni is nehéz.

Kezdtem ugye azzal, hogy elvittem a Diesel Klinikára, ahol beszabályozták a beszabályozandót. Ez nem volt feltétel, csak régi adósságom: nagyon nem tetszett, hogy egyenetlenül jár a motor. Kellett is rajta cserélni egy adagoló fejszelepet és légszűrőt, annak másfél év alatt elege lett. Sajnos füstölni továbbra is füstöl, az öreg olajkályha már csak ilyen, de azért kevesebbet. A korábbi alapjáraton rángatás pedig, ami nagyon zavaró volt például a pirosnál állva, megszűnt.

Utána szereztem vákuumos fényszórókat az autóba. A fényszóró magasságát a W123-asban - az újabbakban - egy tekerentyűvel lehet lejjebb állítani, és levegővel működik. Nekem a jobb oldaliról le volt kötve a vákuum, mint kiderült, azért, mert törött volt a ház, és valószínűleg a vákuumos állítószerkezet is. Amúgy nem is egyforma fényszórók voltak az autóban: balra egy Bosch, jobbra egy Hella, de mindkettőnek sérült volt az üvege. Gondoltam, ezt párban kicserélem.

Mint kiderült, nem is olyan egyszerű megfelelő fényszórót szerezni. Nyáron két helyen adtam vissza a lámpát, mert bár annak rendelték meg, mégsem volt vákuumos. Most hirtelen felindulásból ismét nekiálltam új helyekre telefonálgatni. Eközben megtudtam, hogy a gyári lámpák darabja 85 ezer forint. Hm. Majd egyszer, ha erre is lesz keret… Végül egy kisebb cégnél hoztak nekem eddig ismeretlen márkájú utángyártótt fényszórót, amiben végre benne volt minden, ami kell.

Beállítani viszont nem lehetett. Beszereltem, és kiderült, hogy az autó maga alá világít. A vákuumot nem tudtam egyből visszakötni, ahhoz szerelő kellett és pótcsövek, mert elöregedett a végeken a gumicsatlakozó. Előtte kétszer is csavargattam az állítócsavarokat, de először nem volt hozzá eszköz - valami hülye méretű, gyenge műanyagból készült csavart szereltek rá a Lucid derék mesteremberei, ami a két számmal kisebb csavarhúzótól szépen morzsolódott -, majd kiderült, hogy nem is lehet teljesen szintbe hozni őket a csavarokkal. Miután a héten a vákuumot is megcsináltattam, kiderült, hogy ez valszeg konstrukciós hiba, mert bár a vákuum emel is a fénysugáron, de nem eleget. Így ma alátétekkel megbillentettük kicsit otthon a fényszórókat, így már talán jó lesz.

Tettem egy kört a futóművesek felé is. Kaptam egy címet, ahol értenek a típushoz, mert a tavaszi próbálkozásom nem volt sikeres, nem tudták jól beállítani a futómű geometriáját. Itt sajnos elsőre elküldtek azzal, hogy lóg az egyik kormányösszekötőm, így nem lehet állítani. Nos, ez után egy újabb kör: pótalkatrész megrendel - gömbcsukló külön nem volt, csak egész összekötő, ez egy rúd két ilyen cuccal a végén, de sebaj, mint kiderült, mindkét fele eléggé lógott már -, másnap boltban átvesz, kocsi szerelőhöz elvisz, összekötő kicseréltet, vissza futóműveshez, ahol már csak másfél órát kellett időzni, mire beállítottak mindent. Viszont legalább úgy tűnik, most jól. Közben a téli gumi is felugrott az autóra, de az már egy másik helyen, ahol éppen jártam, mert a műhely az állítás mellett nem tudta bevállalni, nagyüzem volt éppen.

A másik téma a kürt. Nyáron derült ki, hogy nem szól az autóban a kürt, vagyis hol szól, hol nem. Emiatt elvittem egy autóvillamossági szakihoz is, aki megállapította, hogy nem a drótozással van gond, hanem a kürt rossz. Ő csak újat tudott volna tenni bele, nem az eredetinek megfelelőt, így úgy döntöttem, inkább szerzek hozzá a típushoz valót, vagy valami gagyit gyorsan. (Ott még bütyköltettem riasztó-érzékelőt is, illetve a fedélzeti rádiót kivetettem, miután arról is kiderült, hogy miatta nem szól az egyik hangszóró. Eredeti, ‘82-es Blaupunkt, megy majd az is szakszervizbe.)

A kürt beszerzése már egy másik történet, végül a mercisboltban próbálkoztam inkább. A szaküzletnek telefonon elmagyaráztam, hogy mi kéne, mire ők további részletekkel leptek meg. A kocsiban ugyanis két darabból áll a kürt, vagyis kétféle van benne: egy jobbra, egy balra, és eltérő frekvencián szólva adják ki a megfelelő hangot. (Erre varjjál gombot…) Melyik kell? Hát mindkettő. Oké, szerdára itt lesz németből. Sajna szerdára csak az egyik kürt jött meg, a másik lemaradt a szállítmányból, de ha már a szerelőhöz mentem a kormányösszekötővel másnap, gondoltam, viszem azt is.

Ott derült ki, hogy a hertz stimmel, de kürt csatlakozója nem, mert az egy újabb szabvány. (Aargh!) Inkább visszaviszem, veszek bontottat fillérekért. (A két kürt drágább együtt, mint a havi ADSL.) Vissza is vittem pénteken, amikor arrafelé jártam a futóművesnél (2. kör, beállítás), ettől az eladók kicsit idegesek lettek, merthogy cikkszám szerint már az új csatlakozós cucc jár a régi csatlakozós autóhoz. (A szerelőm szerint ez a kürt Mercedes Vito-hoz van, a gyár szerint ugye jó a 123-ashoz.) Megjött ugye a másik is, kivettük, azon régi csatlakozó. (Erre varrjál gombot 2.) Jó, akkor maradjon a másik, kérek hozzá csatlakozót… arra még várunk, meg majd össze kell drótozni, de legalább originál.

Ma beszereltem az új kürtöt is, a kettes számít, amin nem kell matatni. Lehet, hogy jó döntés volt újat venni, mivel ezek közvetlen a köténylemez mögött laknak, rengeteg dzsuvát szednek össze. Nem tudom, milyet kaptam volna a bontóban.

Hát itt tartunk, ilyen az élet a youngtimer autóval. Hétfőn műszaki vizsga, lehet drukkolni. A karosszéria ép, a fékek jók, a gumik rendben vannak, a futómű totál fasza mostmár, a lámpák újak, a kürt szól. A kormányműnek van egy kis holtjátéka, dehát majdnem harminc éves, ezen már nincs mit doktorolni. Remélem, minden simán megy majd.

Kategóriák: autó · gerispotting

Nincs hozzászólás (érkezett) eddig ↓

  • Még nem érkezett hozzászólás. Szólj hozzá, te lehetsz az ELSŐ!

Ide írd a hozzászólást!